Egy portré margójára.

 Wass Albert nevével valamikor az 1980-as évek közepén, végén találkoztam először. Czigány Zoltán rendező barátom egy az Erdélyi Helikonról szóló dokumentumfilmen dolgozott. Megbeszéltük, hogy első lépesben kiugrunk Erdélybe és a régi idők irodalom-történeti helyszínein felveszünk néhány S-8-as snittet. Ebben az időben a filmezés még elég kockázatos dolognak számított arrafelé. A Csaucseszku (Ceausecu) féle gyilkos rendszer még javában működött, és az embert nagyon könnyen megvádolták kémkedéssel. Kicsi kamerámat nagy gonddal próbáltuk elrejteni Zoli barátom jobb napokat látott 1500-ös Ladájának csomagtartójában. Szerencsére keménydobozos Arany Kent cigaretta megfelelő adagolásával a határ leküzdhetőnek bizonyult . Barátoknál, ismerősöknél szálltunk meg, Marosvécstől a Hargitáig.

A felvételek sikerültek. A nyersanyag és mi épségben hazajutottunk. A filmet a Duna Tv bemutatta Nagycsütörtök címmel.

Szóval Wass Albert neve ebben a dokumentumfilmben hangzott el számomra először. Gróf czegei Wass Albert mint az Erdélyi Szépműves Céh tagja...

Azután évekre elszakadtam a témától. Sőt úgy hozta a sors, hogy Amerikába kerültem. Floridában telepedtem le. Amerikában, Celvelandben ismerkedtem meg leendő feleségemmel, aki Nagyvárad mellett Telegden születtet és a romániai „forradalom” után került Amerikába. A rengeteg közös téma és emlék még szorosabb kapcsolatot épített közénk. Egyszer felhívott telefonon és azt mondta, hogy egy fantasztikus könyvet olvas és szeretné, ha én is elolvasnám. El is küldte számomra a könyv másodpéldányát. Így kb. 100 oldal hátránnyal indulva párhuzamosan olvastunk. Ő az ohioi Celevelanban én a foridai Sarasotában. Élményeinket telefonon beszéltük meg. Nos, ennek a könyvnek a címe a Funtineli boszorkány volt és szerzője Wass Albert. Persze rögtön beugrott a név. Így tudtam kötni a szerzőt a korszak nagy neveihez. Tamási Áron, Kós Károly, Dzsida Jenő, Kemény János, Bánffy János, Kuncz Aladár, Reményik Sándor, stb. Ezenkívül még az említett dokumentumfilm öröksége is motivált. A Funtineli boszorkány a párhuzamos olvasással lassan kapcsolatunk bibliájává vált. Az elmesélt történetek fokozatosan beépültek telefonos szerelmi életünkbe is. Azt hiszem értékrendjeink hasonlóságát ezen keresztül láttam meg tisztán és világosan.

 Ekkor Bánkuty Géza magyar származású üzletember, aki mellesleg édesapám 1956-os harcostársa felhívta a figyelmemet, hogy Wass Albert itt él Floridában. Én hitetlenül fogadtam az információt, de utána számolva, az évszámok alapján lehetségesnek tűnt. Ettől kezdve egyenes út vezetett a személyes találkozóig. Kiss Gábor, Wass Albert jó barátja ajánlott be az írónál. Rövid telefon beszélgetést követően meg is állapodtunk a találkozó időpontjába. Wass Albert beleegyezett, hogy video felvételt is készíthessek.

Hívtam Ildikót (Cleveland), hogy találkozni fogok Wass Alberttel. Nagyon fájt neki, hogy nem lehet ott velem. Ekkor már gyűjteni kezdtük Wass Albert munkáit és a személyes találkozás lehetősége teljesen felcsigázott.

Készültem az interjúra. Gyorsan felelevenítettem a korszak irodalmára vonatkozó ismereteimet. Felhívtam Czigány Zolit és néhány tanácsot kértem tőle az interjúval  kapcsolatba. Őt is érdekelte a téma. Annál is inkább mert Ő ebben az időszakban, éppen az erdélyi arisztokrácia történetének feldolgozásával foglalkozott.

Egyedül indultam útnak. Ez mint később kiderült, sajnos hiba volt, mert nagyon nehéz volt a kamerára is és az íróra is egyidőben koncentrálni és ez sajnos meglátszik a kameramozgásokon is.

Wass Albert a Floridai félsziget közepén elhelyezkedő Ocala National Forest (Ocala Nemzeti Park) területén lakott. Alapvetően egy hatalmas dzsungel közepén. Kb. 3 órás kocsiút után értem el Astor-ba és szinte a csodával határos módon nem tévedtem el.

Wass Albert nagy szeretettel fogadott és előzékenyen segített urrá lennem a kamerával, világítással, hangosítással való szerencsétlenkedésemen.

Aztán indult a felvétel. Albert bátyám (mert közben így alakult) pedig mesélt és mesélt. Lassan egy történelmi távlatú emberi sors mozaikjai bukkantak a felszínre.

Szavaiban éreztem azokat a táltos elemeket, melyek írásaiban is magával ragadják az olvasót. Nyugodt, szinte rezignált hanghordozásában sorakoztak fel a magyar irodalom és történelem személyiségei, akik személyes ismerősei, rokonai vagy barátai voltak az Astori mesemondónak. Ahogy a Wass család ott volt a magyar történelem elmúlt századainak sorsfordulóinál, úgy Wass Albert is teljesítette a rá kirótt köröket és az 1908-ban született író, gróf egész élete során mindig azt tette, amit mélyen gyökerező humanizmusa diktált. A beszélgetés során az erdélyi arisztokrácia életmódjának, életfelfogásának az erdélyi irodalmi élet gazdagságának titkai mellett hitet tett a máig elevenen élő transzilvanizmus eszmélyére.

 Mikor elfáradt egy kis sétára invitált a környező őserdőbe. Elkísért minket a hűséges vadászkutya, Pajtás is. A fák között kis házikókra bukkantam. Albert bátyám elmondta, hogy azokban tárolja azokat a könyveit amiket nem tudott eladni. A mesés könyvek valóban ott voltak százával és a floridai párás meleg bizony már megkezdte pusztító munkáját közöttük. Szerencsére pár hónappal később, mikor az író létrehozta alapítványát a könyveket sikerült megmenteni és megfelelő tároló-helyet biztosítani számukra.

Az interjút követően még többször meglátogattam és utólag nagyon bánt, hogy ezekre az alkalmakra nem vittem magammal legalább egy magnót, ha már a kamerámat otthon hagytam. A meghitt beszélgetéseken egy sor olyan „titkot” fedett fel számomra Wass Albert amiket nem is sejtettem.

Így tudtam meg például, hogy az 1936-os berlini Olimpián céllövészetben a legjobbnak bizonyult, de mivel magyar színekben indult Románia óvást nyújtott be. Wass Albert ebben az időben a debreceni mezőgazdasági egyetemen tanult, a történelem sorcsapása következtében azonban mint román állampolgár. Így a megérdemelten megszerzett aranyérmet nem vehette át. Adolf Hitler nem akart diplomáciai konfliktust az ügyből, ezért elnézést kért a ”gróf úrtól” és egy saját kezű aláírással ellátott díszes oklevéllel igazolta Wass Albert kiváló teljesítményét. (Az oklevél megtekinthető a Wass hagyatékban)

Az olimpián ismerte meg Jesse Owens-t a fekete bőrű amerikai atlétát, akivel azután az amerikai emigrációban is tartotta a baráti kapcsolatot.

Már Amerikában történt. A Deleand-i katonai akadémián tanított. Egy alkalommal megismerkedett az egyik kollégájával. Kiderült, hogy a kolléga román és a háború alatt pilótaként szolgált. Büszkén mesélt háborús élményeiről. Mesélte, hogy az Alföldön is bevetették a visszavonuló magyar és német csapatok ellen. Egy alkalommal visszavonuló konvojt támadott alacsony repülésben. Többször is rárepült az oszlopra, mert vezérkari jelzésű kocsi is volt közöttük. A vissza vonuló magyarok bemenekültek az útszéli kukoricásba. Harmadszor vagy negyedszer fordult rá az ellenségre. Egész alacsonyan repült, amikor valaki kiemelkedett a kukoricásból és rálőtt a gépre. Olyan szerencsétlenül találta el, hogy pont a motort lőtte szét. A gépe az alacsony sebesség miatt rögtön veszíteni kezdte a magasságát és nem messze kényszerleszállást kellett végrehajtania.

Wass Albert komolyan hallgatta végig a történetet, majd kijelentette, hogy az a bizonyos valaki, aki kiemelkedett a kukoricásból bizony ő volt. Fónagy vezérkari ezredes segédtisztjeként ugyanis ott volt az ominózus kukoricásban. Megelégelvén a román pilóta kegyetlen viselkedését. Rátöltött a „medveölő” vadászpuskájára, mely mindig vele volt és egyetlen lövést adott le a vadászgépre... A román pilóta elfehéredett és faképnél hagyta.

Másnap a dékán hivatta Wass Albertet. Közölte vele, hogy feljelentés érkezett a hivatalhoz, miszerint ő háborús bűnös. Wass Albert rögtön tudta „honnan” fúj a szél. Elmondta a történetet. A dékán hivatta a román kollégát és ott Wass Albert szeme láttára felmondott neki. Az író véleménye szerint a történet tanulsága sajnos az, hogy egyedül a román képes ilyen cselekedetre. Ellen példaként hozhatom fel azt a saját szememmel látott epizódot amikor, a Pearl Harbor-i múzeumban az öreg jappán pilóta veterán összeölelkezett a múzeumi kísérővel, aki szintén ott szolgált a kikötőben 1941 december 7-én.

 Végül pár szót a végzetről. Mindenki azt kérdezi tőlem, hogy mit tudok? Mi történhetett az író utolsó óráiban? Hogy tehetett ilyet? Van, aki gyilkosságot emleget.

Őszintén megmondva, erről nem szívesen szoktam beszélni. Számomra Wass Albert nem ment el. Itt maradt az a munkásság, amely örökké él és amely nem fejeződik be az író halálával. Sőt mondhatni, sajnos a régi mondás igazolódni látszik. Meg kell halnia annak, aki próféta akar lenni. Úgy érzem Wass Albert munkásságának megismerése, halálával vette kezdetét. A „medveölő” puska, mely mindig kéznél volt csak a kezdő lövést adta meg.

 Ifj. Szalay Róbert

Florida